Gáspár András Gáspár első könyve a FÖLD 2 ZÁRÓVIZSGA című kalandregény, mely 2020. április 22-én jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában.
A könyv szerkesztője Pacskovszky Zsolt, aki a korábban Gáspár András néven dolgozó színművésztől csupán annyit kérdezett, miután két regényét elolvasta, hogy van-e még a szerzőnek története? Az első könyvet követően a Móra Könyvkiadó tervei között szerepel, hogy azt az egyedi hangot, amely az író regényeiben megszólal további történetekben is megossza a minőségi kalandokat kedvelő olvasókkal. A színművész úgy döntött, hogy Gáspár András Gáspár írói néven kész újabb történetek írni.
A szerző második regényének megjelenési dátuma 2021.06.03. A HÉJNÉLKÜLI egy disztopikus kalandregény, melynek hősnője, Dyami, egy márvány-keménységű benszülött lány, aki disztopikus törzsi közösség csendes-óceáni szigetén elszánt és véres harcot vív az emberi szabadság legnagyobb ellensége ellen, a hazugság ellen. A szerző harmadik, megjelenésre váró ifjúsági regénye a JUTALOMKIRÁNDULÁS 2065, amelynek középiskolás főhősei egy átlagosnak induló, erdélyi kiránduláson arra döbbennek rá, hogy egy államilag finanszírozott emberkísérlet alanyai, s a szürreális utazáson nem kisebb feladat vár rájuk, mint életük árán is megóvni a világot attól, hogy egy sötét diktatúra az uralma alá hajtsa. A szerző negyedik regénye 2023 őszén jelent meg. A barbár Meroving korban játszódó TISZTA egy romantikus thriller, amelyben egy ártatlan falu életét felkavarja a hatalmas királyok velejéig romlott, gyilkos világa. A falu életét fertőző ragályként rontja meg a hatalmasságok erkölcstelensége, és egy tiszta lelkű, nyomorék fiúra, Tisztára vár a feladat, hogy megtisztítsa a megromlott világot. A fiút csecsemőkorában angyalnak hitték, de később fordult a kocka: a gyilkos falu hadjáratot indít TISZTA ellen, akit a történet előrehaladtával a megtestesült ördögnek hisznek...
Az író a FÖLD 2 ZÁRÓVIZSGA című könyvéhez kapcsolódóan, színművész- és drámatanári tapasztalatait kamatoztatva, környezettudatosságra nevelő, interaktív író-olvasó találkozó programot dolgozott ki. A HÉJNÉLKÜLI-hez olyan interaktív, játékos író-olvasó találkozó kapcsolódik, amelyben szerepjátékos formában a találkozó tagjai egy kitalált társadalmat hoznak létre, közösen alkotott szabályokkal, és játékos szituációkba kerülve értik meg, hogy egy-egy döntéshelyzetben mit jelentenek az egyéni felelősségvállalás, a tolerancia és az elfogadás értékei.
A felnőtteknek szóló (18+) TISZTA 2023.09.26-án, a Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg a Móra Könyvkiadó társkiadójának, a TREND Kiadónak a gondozásában.
TISZTA - KRITIKA
- a képekre kattintva elérhető Tamás Gábor kritikája -
KEDVCSINÁLÓ RÉSZETEK A KÖNYVBŐL
Csak a sötétség teheti boldoggá az embert – aki lát, iriggyé, elégedetlenné válik, és háborúba keveredik másokkal. E szerint az ősi tanítás szerint élik életüket egy bennszülött törzs tagjai egy eldugott szigeten. Minden csecsemő arcára a szemet elfedő bőrhéjat varr a sámán. A héj a biztonság, a héjat egy életen át óvni kell – nem szabad, hogy végzetesen megsérüljön. Amikor a törzsfőnök házasságra készülő lányát, Dyamit ez a szerencsétlenség éri, megdöbbentő dolgokat tapasztal. Hogyan titkolja el a törzs vezetői elől, hogy lát? Hogyan adja szerelme és barátai tudtára, mekkora vakságban élnek? Vajon elkerülheti-e, hogy ő is arra a szörnyű sorsra jusson, ami a szigetre tévedő idegenekre és a héjsérült bennszülöttekre vár?
A képre kattintva megtekintheti a HÉJNÉLKÜLI videó trailerét.
A FÖLD 2 ZÁRÓVIZSGA
Melyik gimnazista ne örülne, ha azt látná egy reggel, hogy iskolájuk a fizika törvényeit meghazudtolva a levegőbe emelkedik, és eltűnik az égben? A Highbury Hills diákjai azonban a saját épületükben tartózkodnak, amikor ez a képtelenség megtörténik. Nem értik, miféle erő ragadta el őket, nem tudják, hova kerültek, és hová lettek a tanáraik - lassan ébrednek rá, hogy életük legnehezebb vizsgája vár rájuk egy különös bolygón. A tét ijesztően nagy, de nem bukhatnak el. Adamnak, Evanak, Paulnak és társaiknak nem csak virtuális és valóságos ellenfelekkel kell megküzdeniük, hanem sajét magukkal is. De vajon fel tudnak-e nőni a feladathoz, vagy hasonló sors vár rájuk is, mint a történetben megidézett híres Golding-regény, A Legyek Ura fiatal szereplőire?
A képre kattintva megtekintheti a FÖLD 2 ZÁRÓVIZSGA videó trailerét.
A linkre kattintva elolvashatja BÖSZÖRMÉNYI GYULA kritikáját a FÖLD 2 ZÁRÓVIZSGA című könyvről